Amikor Törpapát titokzatos módon elrabolja a két gonosz varázsló, Hókuszpók és Csiribáró, Törpilla vezetésével a törpök útra kelnek a való világba, hogy kiszabadítsák. Kalandjuk során néhány új barát segítségével a törpök fokozatosan rájönnek, hogy az a küldetésük, hogy megmentsék az univerzumot.
Az 1960-as éveket idéző, vibráló retro-futurisztikus világban játszódó A Fantasztikus 4-es: Első lépésekben bemutatkozik a Marvel első családja: Reed Richards, Sue Storm, Johnny Storm és Ben Grimm, és rögtön eddigi legnagyobb próbatételük elé néznek. Hősi énjüket és családi kötelékeiket egyaránt ápolniuk kell, miközben megvívnak a Földet fenyegető, falánk űristennel, Galactussal, és sejtelmes hírnökével, Ezüst Utazóval. S ha még nem lenne elég Galactus terve, miszerint felfalja a komplett bolygót és minden élőlényt vele együtt, az egész küzdelem egyszeriben személyes üggyé válik a 4-es számára.
Öt jó barát véletlenül halálos autóbalesetet okoz, de igyekeznek eltitkolni, amit tettek, lelépnek a helyszínről, és megesküsznek egymásnak, hogy soha, senkinek nem beszélnek a történtekről. És megússzák. Csakhogy egy évvel később a múltuk utánuk nyúl, kísérteni kezdi őket, és ők lassanként kénytelenek szembenézni a szörnyű bizonyossággal: valaki tudja, hogy mit tettek tavaly nyáron… és nem örül neki. Hanem gyilkos bosszúra készül. Egy titokzatos idegen a barátok nyomába ered, egyenként felkutatja őket, és nem szívbajos. Ők meg, miközben az életükért harcolnak, felfedezik, hogy nem először történik ilyesmi: megkeresik a hírhedt 1997-es southporti tömeggyilkosság utolsó két túlélőjét, hogy megtudják, mit kell tenniük, hogy megússzák a szörnyű kalandot.

Sose keverd a munkát a kikapcsolódással! Az öntörvényű titkos ügynök, Sam könnyen tett eleget ennek az intelemnek. Mostanáig. Eddigi legnehezebb küldetésével bízzák meg, amikor a mennyasszony tanújának szerepét kell betöltenie gyermekkori barátnője esküvőjén. A cseppet sem neki való feladat teljesítése közben alig bírja megőrizni inkognitóját, s játszani a megbízható barátnőt még a látványos külsőségek között megtartott szertartás és lakodalom napján is. S ami még rosszabb, a három koszorúslány minden megmozdulása felett ítéletet hirdet. Amikor azonban egy csapat zsoldos üt rajta a vagyonos násznépen, s túszul ejtik őket, Samre hárul a feladat, hogy azt tegye, amire egyetlen másik nyoszolyó sem képes: hadat üzen mindenkinek, aki hazavágná legjobb barátnője legfontosabb napját.

A MAKÓI MOZI ezen a napon zárva tart. Megértésüket köszönjük!

Mindenki kedvenc csirkefogói visszatértek, és ezúttal társaságuk is akad. A DreamWorks Animation nagysikerű, állati vagány zsiványairól szóló vígjátékának új, akciódús fejezetében a megváltozott Rosszfiúk (nagyon-nagyon) igyekeznek, hogy jók legyenek, de ehelyett azon kapják magukat, hogy bele lettek rángatva egy nagyszabású, világkörüli rablássorozatba, melynek mesteri irányítói egy új bűnbanda, akikre senki sem számított: a Rosszcsajok.
Öt évvel a Jurassic World Világuralom eseményei után a bolygónk ökoszisztémája javarészt barátságtalannak bizonyul a dínók számára. A megmaradt példányok egy elszigetelt egyenlítői környezetben élnek, melynek klímája emlékeztet arra, melyben egykor éltek és virultak. Ebben a trópusi bioszférában a három leggigantikusabb teremtmény a kulcsa egy drognak, ami csodás életmentő előnyöket rejt az emberiség számára. Zora Bennett, a titkos műveletek szakértője megbízást kap arra, hogy rátermett csapatával egy szupertitkos küldetés keretében génmintát szerezzen a világ három leghatalmasabb dinoszauruszából. Amikor Zora akciójának útja keresztezi egy civil család útját, akiknek a hajókirándulását ragadozó vízidínók forgatták fel fenekestül, mind egy szigeten rekednek, ahol szemtől szemben találják magukat egy baljós, sokkoló felfedezéssel, amit évtizedek óta eltitkoltak a világ elől…
Supermant az együttérzés vezérli. Hisz benne, hogy az emberiség alapvetően jó. Mindent megtesz azért, hogy segítsen az embereknek, de azok nem mindig értik meg a szándékait – és mindig felbukkan egy ellenfél, aki a gonosz oldalára áll.

Csak egy ember van megáldva olyan különleges képességekkel (amelyet a pályája során tökélyre fejlesztett), hogy Frank Drebin nyomdokaiba lépve vezesse a Nagyon Különleges Ügyosztályt és megmentse a világot! Ifjabb Frank Drebin! Aki a poénokat meg fogja keresni, meg fogja találni, és meg fogja élni. A marcona akcióhős mellett a komikus szerep is jól áll Liam Neesonnak, úgyhogy a nevetés az ikonikus vígjáték rebootja esetén is garantált.
A Már megint nem férek a bőrödbe a 2003-as Nem férek a bőrödbe folytatása, amelyben Jamie Lee Curtis és Lindsay Lohan játsszák Tess és Anna Colemant. A történet évekkel Tess és Anna "identitásválsága" után folytatódik. Annának immár saját lánya van, sőt hamarosan mostohalánya is lesz. Miközben igyekeznek leküzdeni a két család egyesülésével járó kihívásokat, Tess és Anna rájönnek, hogy a villám néha bizony kétszer csap ugyanoda.

Edda, a fiatal egérlány, aki régóta autóversenyzői álmokat dédelget, apja egyre gyengébben teljesítő vidámparkjában dolgozgat. Egyszeriben azonban a Grand Prix versenyzői között találja magát, kölcsönvéve bálványának, Ednek a személyazonosságát, és olyan futamokon vesz részt, amikben sok forog kockán. Eddel közösen akadályok sokaságát küzdi le, s még egy drónokat magában foglaló szabotázs-tervet is meghiúsít bátorságának és találékonyságának segítségével.
A világ hátborzongató. A kisvárosi iskolában egyik reggel furcsa dolog történik. Minden gyerek megérkezik az első csengőszóra, ahogy szokott, de az egyik osztályterem teljesen üres marad. És miért? A város biztonsági kamerái tudják a választ: mert előző éjszaka, pontosan ugyanabban a pillanatban valamennyi gyerek felkelt az ágyából, lement a lépcsőn, kisétált az utcára, és eltűnt. És nem jött vissza soha többé. A város meg ott marad úgy, hogy egy teljes osztálynyi gyerek nincs sehol. És senki nem ért semmit.

A Bogyó és Babóca 7. - Mesék a pöttyös házból című mozifilm Bogyó, a csigafiú, Babóca, a katicalány és barátaik kedves kalandjait mutatják be. A mesék úgy követik egymást a mozifilmben, mintha egy gyerektársaságban mindenki elmesélné a többieknek a legkedvesebb történetét. Minden történet különösen is fontos valamelyik szereplő számára, például Baltazár megtanulja, miért kell szabályosan közlekedni, Bogyó bűvésszé válik, Alfonz pedig új barátra lel. A korábbi epizódokhoz képest ebben a sorozatban gyakrabban bukkannak fel a gyerekek számára különösen izgalmas járművek, egy tűzoltóautó, egy kukásautó, és még egy igazi gőzmozdony is. A már korábban megismert és megkedvelt szereplők mellett újak is feltűnnek: az elkóborolt csemetéjét kereső Béka, Zengő, az üvegszárnyú lepkelány, Légy Lajos, az optikus, aki Döme, a krumplibogár számára készít szemüveget, a lomtalanításban segítő fürgebogarak, a hős tűzoltóbogarak, a szerencsét hozó füstbogár-kéményseprő és a vonatvezető skarlátbogár.

Egy házasságközvetítő (Dakota Johnson) rátalál az igazira (Pedro Pascal). De pont, amikor sikerül tisztáznia, hogy az összes fontos szempont: pipa – vagyis minden szempontból passzolnak a preferenciáik, és ők a tökéletes pár, akkor felbukkan az exe (Chris Evans): akiről nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem tökéletes, valahogy mégis nagyon nehéz nemet mondani neki. A nő, aki eddig minden házasságot lazán tető alá hozott, most nem tudja, mit tegyen. Az egyik pasi nagyon gazdag, nagyon elegáns és nagyon sármos, a másik pedig zavaros fickó, albérletben él, és ki tudja, mi lesz vele…