Halálos iramban: Hobbs & Shaw

Kattintson kétszer a videóra, ha teljes képernyőn szeretné nézni!

Ajánló: Nyolc film után – melyek összesen csaknem 5 milliárd dolláros bevételt hoztak világviszonylatban – a sorozat most bemutatja az első spinoff filmjét, melyben Dwayne Johnson és Jason Statham tér vissza, mint Luke Hobbs és Deckard Shaw. Amióta a kigyúrt Hobbs, az amerikai Diplomata Biztonsági Szolgálat lojális ügynöke, és a törvényen kívüli Shaw, az egykori brit elit kommandós először összecsaptak 2015-ben a Halálos iramban 7-ben, a duó sorra osztogatta egymásnak a beszólásokat és a pofonokat, miközben próbálták lenyomni a másikat. Ám amikor egy kibergenetikusan felturbózott anarchista (Idris Elba) megkaparint egy alattomos biofegyvert, amely örökre megváltoztathatja az emberiséget - és legyőz egy briliáns és vakmerő szakadár MI6 ügynököt (Vanessa Kirby, The Crown), aki történetesen Shaw húga - a két esküdt ellenségnek össze kell állnia, hogy elkapják az egyetlen fickót, aki talán még náluk is vagányabb. A HOBBS ÉS SHAW új kaput üt a Halálos univerzumba, és kérlelhetetlen iramban száguld át a világon Los Angelestől Londonig, és Csernobil mérgező pusztaságától Szamoa színes forgatagáig.
Vetítési időpontok: Jegyfoglaláshoz kattintson az időpontra!
A film plakátja:
Premier film!
Vetítés a hazai premierrel egy időben!
Foglaljon jegyet most!
Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk magyarul beszélő, amerikai akcióvígjáték 113 perc
Vetítési időpontok: ma18:00  2D holnap20:15  2D holnapután16:15  2D kedden18:15  2D szerdán20:15  2D csütörtökön20:00  2D pénteken16:15  2D január 25-én20:00  2D január 26-án17:45  2D január 27-én20:15  2D január 28-án18:15  2D január 29-én20:15  2D január 30-án20:15  2D január 31-én18:00  2D
Jegyrendeléshez kérjük kattintson az időpontra!
A műsorszám megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Jób lázadása (1983) Digitálisan felújítva magyar filmdráma, 100 perc
Vetítési időpontok: január 27-én16:15  2D január 29-én18:15  2D február 1-jén14:00  2D

A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott.
Jegyárak
A mozi előadásaira az alábbi helyárak érvényesek: Felnőtt helyár: 1200 Ft, Makó kártyával 1080 Ft.
Diák/Nyugdíjas: 980 Ft, Makó kártyával 880 Ft.
A makói, 14 év alatti gyermekek számára 490 Ft a belépőjegy.
Filmjeink
Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk magyarul beszélő, amerikai akcióvígjáték 113 perc
Vetítési időpontok: ma18:00  2D holnap20:15  2D holnapután16:15  2D kedden18:15  2D szerdán20:15  2D csütörtökön20:00  2D pénteken16:15  2D január 25-én20:00  2D január 26-án17:45  2D január 27-én20:15  2D január 28-án18:15  2D január 29-én20:15  2D január 30-án20:15  2D január 31-én18:00  2D
Jegyrendeléshez kérjük kattintson az időpontra!
A műsorszám megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Árok magyarul beszélő, amerikai akcióthriller, 95 perc
Vetítési időpontok: ma20:15  2D holnap18:30  2D holnapután18:30  2D kedden20:30  2D csütörtökön18:15  2D január 26-án20:00  2D január 28-án20:30  2D
Jegyrendeléshez kérjük kattintson az időpontra!
A műsorszám megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Jégvarázs 2. magyarul beszélő, amerikai animációs vígjáték, kalandfilm, 103 perc
Vetítési időpontok: holnap10:30  3D
Jegyrendeléshez kérjük kattintson az időpontra!
A műsorszám megtekintése 6 éven aluliak számára nem ajánlott.
Star Wars: Skywalker kora magyarul beszélő, amerikai sci-fi, akciófilm, 142 perc
Vetítési időpontok: holnap14:00  3D holnapután20:15  2D február 1-jén16:00  3D
Jegyrendeléshez kérjük kattintson az időpontra!
A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott.
Botrány magyarul beszélő, kanadai-amerikai életrajzi dráma, 108 perc
Vetítési időpontok: holnap16:30  2D
Jegyrendeléshez kérjük kattintson az időpontra!
A műsorszám megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Kémesítve magyarul beszélő, amerikai animációs kalandfilm, 102 perc
Vetítési időpontok: kedden16:15  2D
Jegyrendeléshez kérjük kattintson az időpontra!
A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott.
Az átok háza magyarul beszélő amerikai horror, 95 perc
Vetítési időpontok: szerdán18:30  2D
Jegyrendeléshez kérjük kattintson az időpontra!
A műsorszám megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott.
Dolittle magyarul beszélő, amerikai kalandfilm, 100 perc
Vetítési időpontok: pénteken14:15  3D 18:30  2D január 25-én10:30  2D 14:00  3D január 26-án10:30  3D január 28-án16:15  3D január 29-én16:15  2D január 30-án16:15  3D január 31-én16:15  3D február 1-jén10:30  2D
Jegyrendeléshez kérjük kattintson az időpontra!
A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott.
Judy magyarul beszélő, angol életrajzi dráma, musical, 118 perc
Vetítési időpontok: pénteken20:30  2D január 25-én17:45  2D január 26-án15:30  2D
Jegyrendeléshez kérjük kattintson az időpontra!
A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott.
Ella Fitzgerald: Just One of Those Things feliratos, angol-amerikai zenés dokumentumfilm, 90 perc
Vetítési időpontok: január 25-én16:00  2D
Jegyrendeléshez kérjük kattintson az időpontra!
A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott.
A létezés eufóriája magyar dokumentumfilm, 83 perc
Vetítési időpontok: január 26-án14:00  2D
Jegyrendeléshez kérjük kattintson az időpontra!
A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott.
Jób lázadása (1983) Digitálisan felújítva magyar filmdráma, 100 perc
Vetítési időpontok: január 27-én16:15  2D január 29-én18:15  2D február 1-jén14:00  2D
Jegyrendeléshez kérjük kattintson az időpontra!
A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott.
1917 magyarul beszélő, angol-amerikai háborús filmdráma, 119 perc
Vetítési időpontok: január 30-án18:00  2D január 31-én20:15  2D
Jegyrendeléshez kérjük kattintson az időpontra!
A műsorszám megtekintése 16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Vadonvilág - Gróf Széchenyi Zsigmond nyomában magyar dokumentumfilm, 100 perc
Vetítési időpontok: február 4-én18:00  2D